Orbán Viktor sajtótájékoztatója a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodás aláírásakor

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm, hogy jelen lehetek ezen az eseményen, aminek az előfeltétele az volt, hogy legyen megállapodás, egyébként nem lenne min jelen lenni. Úgyhogy szeretnék először is gratulálni azoknak, akik a megállapodást tető alá hozták: a munkaadóknak és a munkavállalóknak. Mi szívesen hirdetjük ki ezt a megállapodást, illetve tesszük oda a kormány aláírását is erre a megállapodásra, mert attól a nagy tervtől, ami a mi lépéseinket most már évtizedek vagy másfél évtized óta vezeti, ez a megállapodás nem tér el. Ugye, a mi nagy tervünk az - ennek a történelmi előzményeit és megokolását itt talán nem tartjuk szükségesnek -, hogy Magyarország egy munkaalapú társadalom legyen. A történelem annyiban játszik itt szerepet, hogy miután elvesztettük a természeti erőforrásainkat, ez az ország csak abból tud megélni, amit vagy az izomerejével vagy a szellemi képességeivel létrehoz. Ez a keserű XX. századi realitás. És ha Magyarországon nincs munkaalapú társadalom, akkor nincsen gazdasági teljesítmény sem, ezért mi a magát jólétinek nevező, de valójában segélyalapú társadalmak mintáját nem tudjuk követni. Mi azt tudjuk sikeresen meghirdetni, hogyha van teljes foglalkoztatás, és mindenki vállalja a munkát, akkor van gazdasági fejlődés, van életszínvonal-emelkedés, és még azokat az országokat is meg tudjuk előzni egy nemzetközi versenyben, akik sokkal jobb indulópozícióból vágtak neki a versenynek. Ehhez persze az kell, hogy a kultúra vagy az életforma vagy az életfilozófia világában a produktív élet fölfogása növekedjen, tehát az emberek azokat a szomszédjaikat, barátaikat és munkatársaikat értékeljék leginkább, akik valamilyen teljesítményt nyújtanak, és egyfajta produktív életfilozófiát vallanak, másfelől kell egy olyan gazdaságpolitika, amely első helyre a munkahelyeket helyezi, vagyis azt a küldetést vállalja, hogy aki dolgozni akar, az dolgozhasson. Ez a nagy terv, hogy a végén aztán mindenki akarjon dolgozni. Nem állunk rosszul ennek a végrehajtásával, hiszen 2010-hez képest egymillióval több magyar ember döntött úgy, hogy dolgozni fog, vagyis egymillióval többen dolgoznak. Lényegében azt kell mondanom, hogy a teljes foglalkoztatás állapotában vagyunk, és ma már a munkaerő hiánya jelentősebb kihívást jelent a gazdaság számára, mint a munkanélküliség.

Nagy Márton gazdasági miniszter úr most tette közzé az erre vonatkozó számokat, és hozta meg a döntését a vendégmunkásokra vonatkozóan, és a kormány azt állapította meg, hogy 65 ezer betöltetlen álláshely van ma Magyarországon. 35 ezer vendégmunkás-engedélyt fogunk kiadni, és még így is marad plusz 30 ezer, amire egyelőre nem engedünk be külföldről vendégmunkásokat, és abban reménykedünk, hogy Magyarországról tudjuk még ezt a 30 ezer helyet is föltölteni, tehát mi a foglalkoztatás további növekedésére számítunk. Ez az a gondolkodásmód, ami a megállapodás hátterében húzódik meg a kormány részéről. Minden kormányzati aláírás mögött kell, hogy legyen valamifajta filozófiai vagy gazdaságstratégiai megfontolás. Hát a mienk ez.

Most természetesen hiába vannak munkahelyek, hogyha az emberek úgy érzik, hogy a munkájuk nincs megfizetve. Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincsen megfizetve. Én a nagyon kevés kivételek közé tartozom, de az emberek általában úgy gondolják, hogy az elvégzett munkájuk értéke nagyobb annál, mint amennyi bért kapnak érte. Ez egy alapvető kiindulópont a magyar munkavállalói világban, ezért folyamatos bérnyomás alatt élünk, tehát a munkaadók is, és amikor az állam munkaadóként lép föl, mert, ugye, nekünk is sok alkalmazottunk van, mi érezzük ezt a nyomást, és nem egyszerűen gazdasági ésszerűség alapján érvelnek a magasabb bérek mellett, hanem igazságossági szempontból. Azt mondják, hogy a mi munkánk, amit végzünk, többet ér annál, mint amennyi pénzt kapunk érte. És ebben biztosan sok igazság van, csak az a baj, hogy ezt nem mi döntjük el, hanem a piac méri meg, hogy egy munka mennyit ér. És ezért nekünk nagyon fontos, hogy a piac Magyarországon elsőbbséget kapjon a bérek meghatározásában. Ezért van az, amiről az elnök urak előttem beszéltek, hogy a minimálbért Magyarországon, bár megtehetné, nem a kormány határozza meg. Tehát ez nem egy kormányzati rendelet, pátens, diktátum, hanem arra törekszem, én már nem tudom, hány év óta, talán lassan húsz éve, hogy mindig megállapodjanak a piacon szereplő felek arról, hogy mi az, ami vállalható, és mi az, ami nem. Mert ezt, hogy senki nem kapja meg azt a munkabért, amit saját véleménye szerint megérdemelne a munkájáért, ezt a problémát nem lehet politikailag kezelni, ezt a kérdést csak a munkahelyeken lehet kezelni, ahol a munkavállalók és a munkaadók meg tudják beszélni egymással, hogy kinek mennyit ér valójában a munkája, abból mennyi gazdasági haszon származik, és azt a hasznot hogyan lehet szétosztani utána a tőketulajdonosok és a munkavállalók között. Ezért az volt a filozófiám eddig is, most is az, hogy a minimálbérről ne a kormány döntsön. Az a rémálmaim közé tartozik, hogy nem tudnak megállapodni egymással a munkaadók meg a munkavállalók, és a végén a kormánynak kell hatalmi szóval eldöntenie, hogy mennyi legyen a minimálbér. Előállhat még ilyen helyzet a jövőben, ez nem zárható ki. A jogszabályok egyébként erre a helyzetre is megnyugtató rendezést írnak elő, de nem egészséges, ha ez így történik. Az egészséges az, hogyha meg tudnak egyezni a munkaadók és a munkaadók. Én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ezt a munkát el is végezték.

Különösen hálás vagyok a mostani körülmények között, amikor annak a belátása is a megállapodás előföltételei közé tartozik, hogy egy háborús időszakban élünk, és a háború blokkolja a gazdasági növekedést. Tehát akármit is csinálunk, sok mindent csinálunk, egy bizonyos szint fölé nem tudjuk vinni a gazdaság növekedését egész addig, amíg a háború itt van, vagy a háború árnyéka itt van a fejünk fölött, és olyan súlyos hatással van Közép-Európára, azon belül is elsősorban a német gazdasági övezetre, mint amilyen hatást gyakorol. Tehát ilyen nehéz körülmények között még inkább fölértékelődik, hogy nem a kormánynak kellett döntenie, hanem a felek meg tudtak állapodni. Ráadásul nehezítette a megállapodást az is, hogy valójában egy korábban megkötött, hároméves megállapodást kellett korrigálni. Nyilván nem emlékeznek már rá, de voltunk mi már így, együtt ebben a teremben. 2024-ben kötöttünk egy hároméves bérmegállapodást. Azért kellett most hozzányúlni ehhez a megállapodáshoz, mert a háború miatt alacsonyabb a növekedés, ezért nem voltak tarthatóak azok a vállalások, amelyek az eredeti szerződésben szerepeltek. Módosítani kellett. Egy szerződés módosításához pedig sokkal több akarat kell a felek részéről, mint egy szerződés létrehozásához. Ezért mondom, hogy külön nagy kihívást jelentett, és komoly bravúrnak érzékelem, hogy a felek egy szerződésmódosításról tudtak megállapodni.

Az igazság az, hogy mi munkaadók is vagyunk, tehát a kormány munkaadó is, és mi is hajtunk végre ágazati bérfejlesztéseket, amik befolyást gyakoroltak erre a megállapodásra. Ezeket most nem sorolom föl, de Önök ezeket mind ismerik. Tanárok, egészségügyi dolgozók, igazságügy, fegyverpénz, vízügy, önkormányzati alkalmazottak, kultúra, szociális szféra, itt mind minimum 15 százalékos béremelések történnek a 2026-os évben is, e mellé pedig még jönnek az adócsökkentések, amelyek elsősorban a családosoknak a helyzetét fogják javítani.

Az elnök urak beszéltek a százalékokról. Azt hiszem, nekem dolgom volna, hogy a konkrét összeget is ismertessem Önökkel. Tehát ennek a megállapodásnak a fényében a minimálbér 11 százalékkal fog nőni, és ez 322.800 forintot jelent havonta. Ez az új minimálbér Magyarországon. A garantált bérminimum 7 százalékkal nő, és ez 373.200 forintot jelent havonta. Ezek az új számok, amelyek alapján dolgozni fog a magyar gazdaság 2026-ban. Van még egy fontos szám. Hány embert érint ez? Direktben, tehát közvetlenül, akik ez alatt a bérszabályozás alatt dolgoznak, két csoportban, összességükben 700 ezres számot tesznek ki. Tehát ez a megállapodás közvetlenül 700 ezer munkavállalónak, mondhatjuk úgy is, hogy 700 ezer családnak a jövedelmi viszonyait javítja a következő évre nézve.

Még egyszer megismétlem, hogy a megállapodás nem a kormány érdeme, a megállapodást a munkaadók a munkavállalókkal kötötték meg. A kormány ehhez segítséget nyújtott, részben adócsökkentésekkel, részben pedig a kereskedelmi és iparkamarával kötött 11 pontos, kis- és középvállalkozók számára nyújtott adókedvezményekkel. Az elvitt a költségvetésből 90 milliárd forintot, ezért nem volt lehetséges, hogy a kis- és középvállalkozóknak juttatott 90 milliárd forint mellett még járulékcsökkentést is végrehajtsunk, amit szerettünk volna, de az egész egyszerűen nem fér bele az ésszerű költségvetési gazdálkodás kereteibe. Nem mondtunk le róla, de nem tudjuk az évet ezzel kezdeni.

És van még egy fontos segítség szerintem, a kormány támogatta ezt a megállapodást, ez pedig az elsőotthon-teremtés 3 százalékos hitelprogramja. Ami ugyan egy másik történet, nem a bérekhez kapcsolódik, de mégis összefügg azokkal oly' módon, hogy a legtöbb ember számára a jövedelemszerzés célja az, hogy saját lakáshoz tudjon jutni. Ez a fiatalok esetében különösen így van. És azzal, hogy olcsóbban tudnak hozzájutni az első otthonhoz, ezzel gyakorlatilag a bérigényeik, vagy az innen érkező nyomás mértékét is valamelyest lehetett korlátozni, illetve megállapodás szintre hozni.

Végezetül kell mondanom néhány szót a nemzetközi kontextusról. Azt kell mondanom, hogy az elmúlt években, az elmúlt tizenöt évben Magyarország a minimálbér-növekedésben az EU-átlag háromszorosát produkálta. Tehát ha belehelyezem egy nemzetközi, európai összefüggésbe mindazt, ami a minimálbérrel történt és történik, azt tudom mondani, hogy ez tizenöt év időtartamát tekintve az EU-átlag háromszorosát hozta. 2010-ben a minimálbér 73 ezer forint volt, a garantált bérminimum - nem emlékszünk már ezekre a számokra, de nem árt őket néha fölidézni, különösen, hogyha a visszatérésük is előfordulhat -, az pedig 89 ezer forint volt. Összességében tehát azt kell mondanom, hogy a gazdaságpolitikának az elmúlt tizenöt évben kialakított iránya, amely a munkaalapú gazdaság megteremtését szolgálja, fönntartható és fönntartandó.

Ez a megállapodás ebben segíti a kormányzatot, ez a megállapodás segíti a kormányt abban, hogy a munkaadók és a munkavállalók is úgy érezzék, hogy a bérszabályozást a kormánytól függetlenül, a piaci viszonyok alapján, a saját döntésüknek megfelelően alakították, vagy alakult ki, és a kormányt továbbra is el tudják fogadni, nem, mint a bérek alakításába hatósági oldalról beavatkozott közhatalmat, hanem inkább gazdaságpolitikai partnert. Nekem ez fontos volt az elmúlt években, a jövőben is fontos, hogy Önök, munkaadók és munkavállalók, ne hatalomként tekintsenek a kormányzatra, hanem elsősorban partnerként tekintsenek a kormányra, amikor gazdaságpolitikáról van szó. Nem lehet semmilyen kormányzati gazdaságpolitika sikeres, hogyha azt nem támogatják a munkaadók meg a munkavállalók. És az, hogy Magyarországon ma egy kifejezetten piacbarát, vállalkozásbarát, teljesítményelvű gazdaságpolitika van, az csak azért lehetséges, mert a kormányt ezekben a célkitűzéseiben mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók támogatják. Minden esély megvan arra, hogy jó pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot.

Még egyszer megköszönöm a szakszervezeteknek is és a munkaadói érdekképviseleteknek is, hogy tető alá hozták ezt a megállapodást, és azt is köszönöm, hogy az elmúlt években partnerei voltak a magyar kormánynak.

Köszönöm szépen a figyelmüket!