Orbán Viktor beszéde a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek konferenciáján

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Excellenciás Hölgyek és Urak! Kedves Vendégeink!

Megtiszteltetés, hogy szólhatok Önökhöz. Izgalmas pillanatban vannak Magyarországon. Egy választási kampány kellős közepén vagyunk. Jól jön nekem, hogy kicsit pihenhetek, és az intellektuálisan nem túl bonyolult választási harc helyett mély és komoly dolgokról beszélhetünk. A mondandómhoz képest ez kicsit arisztokratikus környezetnek tűnik, és amit mondani akarok, azt se égből leszálló kinyilatkoztatásként szeretném elmondani Önöknek, hanem inkább egyfajta közös gondolkodásra hívom Önöket. Vegyék úgy, mintha szemmagasságban lennék. Elnök úr arra kért, hogy köszöntsem Önöket, de nem akarom elmulasztani a lehetőséget, hogy a formálisan udvarias köszöntőkön túl, amelyben megköszönöm az Önök látogatását ide, Budapestre, ne beszéljek néhány érdemi kérdésről is.

Azt hiszem, hogy egyetértés lehet közöttünk abban, hogy Európa bajban van. Az amerikai filmek nyelvét használva azt mondanám: zavar van az erőben; gondok gondok hátán. Ahhoz, hogy a nemzetközi politikában a súlyos zavarokat kezelni lehessen, van egy előföltétel, az pedig az, hogy egyetértés legyen a baj természetét illetően. Amíg nem értjük meg, hogy mi a baj, és nem alakítunk ki egyetértést a tekintetben, hogy mi a baj, addig nem tudunk közös megoldásokat találni a bajokra. Amit én el fogok mondani Önöknek, az ehhez a párbeszédhez kíván hozzájárulni; az Európában lévő bajok leírása magyar nézőpontból, ahogyan mi látjuk, ahogyan mi értjük, ahogy szerintünk ez van. Állításaim tűrik a vitát, lehet ezt másképp is látni. Lehet, hogy más nemzeti nézőpontokból másképpen írhatóak le a bajok. Ez legitim. Amit én mondok, az egy magyar nézőpont.

Talán némi súlyt ad neki az, hogy harminc-egynéhány éve vagyok az államilag szervezett nemzetközi politikában, tehát amit mondani fogok, amögött van tapasztalat is, semmiképpen nem számítok kezdőnek, és láttam már néhány válságot az Európai Unió történetében. Láttam, amikor létrehozták az eurót. Láttam a bővítéssel kapcsolatos nehézségeket. Láttam a pénzügyi válságot, amely földre vitte az Európai Uniót. Láttam a migrációs válságot, egész közelről. Láttam a pandémia válságát. Aztán láttam a háborús válságot, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, és láttam az arra adott válaszokból kinőtt válságot, amit a szankciós politikának tulajdonítok. És látom azt a válságot is, ott voltam az elején is, amikor ezt létrehozták, hogy az üzleti világgal való megegyezés nélkül megindított zöldátmenet hogyan fekteti meg, kényszeríti térdre az európai ipart. Ezeket mind láttam. Tehát amikor most beszélek, amiket mondok, azok mögött ezek a személyes tapasztalatok húzódnak meg.

A magyar értelmezés szerint Európa egy olyan helyzetben van, amikor a világ hatalmi rendszerének megváltozása zajlik. Nem elkezdődik, meg majd lesz egyszer, hanem benne vagyunk. Ezt mi magyarul - kerülöm az ideológiai provokációkat, de - úgy hívjuk, hogy lezárult a liberális világrend korszaka a nyugati világban. A nemzetközi politikát a liberális világrend idejében az államokkal vetekedő súllyal és erővel befolyásolták nemzetközi intézmények meg NGO-k. Ennek a nemzetközi politikának az aranykora volt a liberális világrend. Mi, állami vezetők ezt úgy éltük meg, hogy folyamatosan egyre csökken az autoritásunk és a szuverenitásunk a saját országainkkal összefüggő nemzetközi ügyekben. Az Európai Unión belül ez a világrend-változás úgy jelenik meg, hogy szinte kizárólagos pozícióban voltak az unióban azok az országok és szellemi irányzatok, amelyek minél teljesebb föderalista Európai Unióban gondolkodtak. Most úgy látjuk, hogy elkezdődött a nemzetek Európájában gondolkodó patrióta államok és eszmék korszaka. Ezek most még egyszerre vannak jelen, talán még a régi rend eszméit képviselők vannak többségben, de az erőviszonyok folyamatosan kiegyenlítődnek. Ebből az következik, hogy a következő éveket az Európai Unión belül bizonytalanság fogja meghatározni, jelen lesznek az erőteljes föderalista törekvések, és egyre erősödni fognak a nemzeti szuverenitást akaró és ilyen Európában gondolkodó erők. Egyre inkább a nemzetközi intézmények helyett a nemzeti érdekek alapján álló érvelések lesznek a sikeresek. Ez az első csomag, amiben értelmeznünk kell azokat a bajokat, amiben mi, magyarok értelmezzük azokat a bajokat, melyeket Európában látunk.

A második nagy problémakör, amit meg kell értenünk, arról szól, hogy az Egyesült Államok új elnöke felborította a bejáratott transzatlanti viszonyt. Az eddigi transzatlanti viszonynak a szellemi alapját egy liberális-progresszív értékazonosság adta. Az európai elit és az amerikai elit lényegében ugyanazon a liberális-progresszív szellemi alapokon állt. Ennek az óceán túlsó oldalán vége lett, és ezért ott egy új megközelítést alkalmaznak Európával szemben. Ez tanácstalanságot, káoszt és szellemi természetű zavart okoz az Európai Unióban, Brüsszelben, hogy hogyan viszonyuljunk ehhez az új helyzethez. Az amerikaiak azt csinálják, hogy az eddigi szellemi szimbiózis helyett egyszerűen áttérnek a bilaterális tárgyalásokra és megállapodásokra, és ezeket nem értékek, hanem érdekek alapján akarják nyélbe ütni. És ezt nem szégyellik, hanem nyíltan be is vallják. Ez azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok nem szellemi társként, hanem versenytársként tekint Európára. Ez nekünk nem esik jól, de mint tényt tudomásul kell vennünk, nem áll módunkban megváltoztatni. Az amerikaiak ma úgy tekintenek Európára, mint versenytársra, és személyes megjegyzésem, hogy amíg az euró létezik, addig mindig is így fognak tekinteni, mert az amerikaiak számára életveszélyes fenyegetést jelent minden olyan pénzügyi változás, ami a dollár helyére léphet, vagy akár csak mellette megjelenhet a nemzetközi fizetési rendszerekben.

A kérdés az, hogy mi, európaiak hogyan viszonyuljunk ehhez. Mi, magyarok örülünk annak, hogy megjelent egy olyan nemzetközi erő, az amerikaiak, amelyeknek nem szimpatikus az egyre föderalizáltabb, egységesülőbb Európai Unió. De mi nem szeretnénk, hogy ha ezek a viták oda vezetnének, hogy a transzatlanti együttműködés biztonsági lába megrendülne, és azt sem szeretnénk, hogy ha az Európában ma uralkodó zűrzavar Európa meggyengüléséhez vezetne. Mi azt gondoljuk, hogy a föderalizmus gyengíti valójában Európát, és a szuverenitás, a tagállamok szuverenitásának növelése pedig erősíti Európát. Tehát nekünk nem érdekünk Európa, az Európai Unió meggyengítése, végképp nem érdekünk annak széthullása, nekünk az Európai Unió megtartása, erősítése nemzeti szuverenista alapon - ez a mi érdekünk. És eddig értettünk egyet az amerikaiakkal, innentől kezdve a közép-európai, magyar és az amerikai nézőpont már más. Azt szeretnénk, hogy ha ez a helyzet, amit most leírtam Önöknek oda vezetne, hogy Európában gyengülnek a föderációs törekvések, és megerősödnek a kölcsönös gazdasági előnyökön nyugvó megállapodások. Általában is mi annak vagyunk a hívei, hogy Európa úgy reagáljon a világrend megváltozására, hogy a gazdasági kérdéseket helyezi előtérbe, föladja a politikai unióra vonatkozó elképzeléseit, de megtartja a kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági együttműködés teljes spektrumát. Vagyis szükségünk van a közös piacra, szükségünk van a négy szabadság elvére, de nincs szükségünk "ever closer union"-ra. Ez a magyar értelmezése a mostani helyzetnek.

Ebben a kontextusban a magyarok úgy látják, hogy nekünk szükségünk van a Balkánra, szükségünk van a Nyugat-Balkánra. Meggyőződésünk, hogy a Balkán nem problémát jelent Európa számára, ha az országaikat fölveszik az unióba, hanem erőforrást jelentenek, egy ambíciót, egy impulzust, egy jótékony, új szituációt, amelyben az Európai Unió a stagnáló gazdasági helyzetéből valahogyan kiutat találhat. Ezért mi a Nyugat-Balkán országaira nemcsak úgy tekintünk, mint kívánatos jövőbeli európai uniós tagokra, hanem olyan országokra, akikre múlhatatlanul szükségünk van ahhoz, hogy az európai gazdaság visszanyerje a dinamizmusát. Ennek persze fontos része - Magyarországon ma éppen nagy viták vannak erről - az energiaszuverenitás kérdése, mert az egységes piachoz nekünk szükségünk van valódi európai energiaszuverenitásra, amelynek megteremtése nagyon körülményesen és lassan halad. De biztosak vagyunk abban, hogy a kommunista időkben vagy a KGST idejében kiépült kelet-nyugat infrastrukturális összeköttetés mellett létre kell jönnie az észak-déli összeköttetésnek is. Szerintem az unió stratégiai érdeke, hogy Európa északi és déli felét is energiaszállítás, energiahasznosítás szempontjából, energiabiztonság szempontjából összekösse.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor az Európai Unió bővítéséről beszélünk, akkor két iskolával állunk szemben. Az egyik iskola azt mondja, hogy az Európai Unió belső szerkezetét kell megváltoztatnunk először, hogy be tudjuk fogadni a balkáni államokat. Nem akarok illúziót kelteni, ugyan az Európai Unió belső szerkezetének átalakítása szükséges, de ha arra várunk, hogy az befejeződjék, akkor nemhogy én nem fogom Önöket látni az Európai Unió tagjaként, hanem még a gyerekeim se. A másik iskola azt mondja, hogy persze beszéljünk az Európai Unió belső döntési rendszerének átalakításáról, de ez ne jelentsen akadályt a nyugat-balkáni országok számára, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz. Ez a másik iskola. És mi ezt képviseljük. Személyesen is büszke vagyok arra, hogy ezt nemcsak szavakban képviseljük, hanem amikor az Európai Unió elnökségét Magyarország adta, akkor több tagjelölt ország esetében is jelentős lépéseket tudtunk tenni az Önök csatlakozásának irányában. És szeretném megerősíteni, hogy a magyar politika e tekintetben nem változik. A magunk részéről a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az Önök országai, amely országok a mi régiónk országai, az unió tagjaivá váljanak.

Aligha lehet őszintén beszélni Európa jövőjéről még egy ilyen elegáns társaságban sem anélkül, hogy ne beszélnénk a háborúról. Európában ma két iskola van itt is. Az egyik iskola, és azt nem titkolom el, hogy az országok többsége ide tartozik, határozott döntéseket hozott arról, hogy az orosz-ukrán háborút Ukrajnának meg kell nyernie. Határozott döntést hoztak arról, hogy ez a háború a frontvonalakon megnyerhető, a hadszíntéren megnyerhető, és hogy az Európai Uniónak úgy kell tekintenie erre a háborúra, mint a saját háborújára, amellyel saját biztonságát védi. Ez az egyik iskola. Mi nem ehhez az iskolához tartozunk. A mi álláspontunk az, hogy a háborúnak nincsen megoldása és nincs lezárása a frontvonalon. Azt a háborús stratégiát, amit nyíltan képviselnek a háborút támogató országok, miszerint a háborút azért kell folytatni, mert akkor Oroszország gazdaságilag megrendül, és olyan béketárgyalásokat lehet tartani, amelyben már egy megrendült, gazdaságilag, legalább gazdaságilag megrendült Oroszországgal kell tárgyalni, és így el lehet érni az Ukrajna és Európai Unió számára fontos célokat, ezt a háborús stratégiát mi, magyarok tévesnek tartjuk. Azt gondoljuk, hogy ez egy tévedés. Akkor is, hogy ha a nagy európai országok vezetői hirdetik ezt nyíltan. Az ország mérete és az intellektuális tévedés nem áll közvetlen kapcsolatban egymással. Van az úgy, hogy a nagyok tévednek, és a kicsiknek van igaza. Biztatásképpen ideidézhetem a migráció esetét, amikor egyedül kellett szembefordulnunk a nagyokkal, és a végén kiderült, hogy mi értékeltük helyesen az Európát fenyegető veszélyeket.

Tehát mi azt mondjuk, hogy Európának arra kell törekednie, hogy egy új biztonsági rendszert hozzon létre. Szerintünk egy nagy nemzetközi megállapodásnak elsősorban nem is Ukrajnáról kell szólnia. Első helyen egy nagy, összeurópai, Oroszországot is magában foglaló megállapodásnak egy új európai biztonsági rendszerről kell szólnia. Ha nem akarunk háborúkat, hogyan tudunk egy olyan egyensúlyi, katonai erőegyensúlyi állapotot létrehozni Európában, amely biztonságot ad a rendszerben részt vevő minden ország számára. Ez a következő tíz-húsz-harminc-negyven év békéjének a záloga, egy mindenkinek biztonságot, garanciákat adó, új európai biztonsági rendszer. Nekünk, magyaroknak az is meggyőződésünk, hogy ennek a biztonsági rendszernek magában kell foglalnia a fegyverkorlátozási megállapodásokat is, mert nemcsak a háború fenyeget bennünket, hanem egy fegyverkezési verseny is. És kétségkívül rosszul állunk Európában a saját katonai képességekkel, és van egy szint, ameddig föl kell fejlődnünk, de nem szabad belelépnünk egy olyan fegyverkezési versenybe, ami a szükséges szintnél többet követel meg, és végül az országaink békés építése helyett hatalmas forrásokat von be a fegyverkezésbe, amely improduktív lesz. Tehát nekünk a saját erőnk megerősítésének egy bizonyos szintjénél meg kell állnunk, és onnantól kezdve fegyverzetkorlátozási megállapodásokkal kell megakadályoznunk, hogy a gazdasági erőforrásaink a katonai szektorba menjenek át. És ha ezekkel megvagyunk, akkor jöhet a megállapodás Ukrajnáról. Tehát a magyar gondolkodásban - bevallva, hogy ez a mi, saját nemzetbiztonsági érdekeinkből indul ki -, számunkra a fontossági sorrend úgy néz ki: új európai biztonsági rend, amelyben mi, magyarok is biztonságban érezzük magunkat, fegyverzetiszint-meghatározás és fegyverkorlátozási megállapodás, és utána a kérdés, hogy mi legyen Ukrajnával. Ez a magyar logika.

Ezért van az, amit Önök is láthatnak, hogy a háború ügyében más malomban őrölünk mi, és más malomban őrölnek az unió vezetői. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert úgy látom, hogyha a háborús párt marad fölül, és azok az országok lesznek többségben az unióban, akik hisznek a háború megnyerésében, a frontvonalon való eldöntésében, akkor az azt jelenti, hogy az Önök csatlakozására a következő öt-tíz évben semmiképpen nem kerülhet sor. Az uniónak ugyanis nincs pénze. Nem Önökre nincs pénze, nem a bővítésre nincs pénze, saját magára sincsen pénze! És hogy ha úgy döntünk, hogy a háborút, ha úgy döntenek a nagyok, hogy a háborút folytatni kell, hatalmas összegeket kell a frontvonalra küldeni, illetve Ukrajna rendelkezésére bocsátani. Már most sincs pénzünk, hiszen legutóbb is arról kellett dönteni, hogy 90 milliárd eurót, amely két évre elegendő - talán - Ukrajna működtetésére, már hitelből kell megtenni. Ezt a hitelt a pénzpiacokról kell fölvenni, és a tagállamoknak kell garantálni. Az, hogy Magyarország ki tudta húzni magát ebből, és kivételt kapott Szlovákiával és Csehországgal együtt, és nekünk nem kell ebben részt venni, egy nehéz küzdelem eredménye volt, de a jövő fenyegetését illetően semmilyen garanciát nem tartalmaz. Ugyanis ez a 90 milliárd el fog fogyni, és utána újabb hatalmas összegeket kell fölvenni. Már az unió következő, hétéves költségvetésében is, a mi számításaink szerint, direkt és indirekt formában 300 milliárd eurót kell majd átadni Ukrajnának. Piaci és állami forrásokkal együttesen 800 milliárdot kérnek Ukrajna működtetésére a következő tíz évben, és 700 milliárdot - ezek most dollárok! - kérnek a hadsereg működtetésére. Európának megközelítőleg sincs ennyi pénze, sem a piacokon, sem az Európai Unió költségvetésében. Ha a háború folytatódik, minden gazdasági erőforrást ez emészt majd fel. Az Európai Számvevőszék szerint - tehát nem a magyar álláspont szerint! - már most úgy fest a helyzet, hogy a következő, hétéves költségvetésben a tagállami befizetéseket másfélszeresére kell növelni. Nem tudom, ezt majd vállalják-e a tagállamok, de ha a Nyugat-Balkánnal való bővítés nélkül másfélszeresére kell növelni a befizetéseket, akkor képzeljék el, mennyire kell ezt még növelni, ha Önöket is föl akarjuk venni az Európai Unióba! Mind a kettő együtt nem megy. Valamelyik ujjunkat meg kell harapni. Vagy a háború, vagy az Európai Unió bővítése a nyugat-balkáni országokkal. Ez egy ilyen egyszerű helyzet.

Ráadásul, tisztelt Hölgyeim és Uraim, eközben a bonyolult háborús helyzeten túl a legutóbbi Európai Tanácsülés rövid summáját adom most Önök elé, nagyon súlyos gazdasági válság is fenyegeti Európát, ami az energia felől érkezik. Az egy közismert tény, és a Draghi-féle jelentés - amit ajánlok az Önök figyelmébe - is őszintén beszél arról, hogy az európai gazdaság háromszor-négyszer magasabb energiaárszinten működik, mint a riválisok gazdasága. Következésképpen a termelés költségei Európában energiaoldalról háromszorosak-négyszeresek a kínaival vagy az amerikaival összevetve. Azt mondja ez a jelentés, ismétlem én is, osztom a tartalmát, hogy ha nagyon rövid időn belül nem teszünk gyors energiaárcsökkentést eredményező lépéseket, akkor az európai gazdaság a legsúlyosabb válsággal néz szembe. Önök ismerik a saját országaik adatait, ismerik a gyáripar helyzetét. Nyilván Önök is látják, tudják, hogy az európai alumíniumiparnak gyakorlatilag befellegzett. Az európai vegyipar a térdein áll, az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmenthessük. És ha még gatyázunk, akkor az európai járműiparnak is befellegzett. Tegnap éppen a magyarországi Mercedes gyárnak egy új, nagy fejlesztését adhattam át, ami kivétel ma Európában, hiszen az egész autóipar inkább szűkül. Mi, magyarok még jól tartjuk magunkat, de mi se tudjuk tartani magunkat a végtelenségig ilyen energiaárak mellett. Olcsó energia kell! Hogy az energia orosz-e, vagy sem, az a magyar agy szempontjából másodlagos. Nem érdekel bennünket, hogyan jön, olyan áron kell lennie, amely megmenti a magyar gazdaságot, megmenti az európai gazdaságot, nem engedi, hogy az energiaintenzív ipari ágazatok tönkremenjenek. Ha ideidézem még Önök elé, hogy ennek a bizonyos magas energiaárat eredményező szabályozásnak - a szankciókon túl, amit ETS-nek neveznek - most egy második szakaszába is be akarnak bennünket léptetni, vagyishogy fizetni kell az embereknek a lakások kibocsátása és a gépjárművek kibocsátása után is, ami még tovább emeli az árakat, akkor kalap-kabát, azt hiszem, hogy az európai gazdaság egy nyílt válsággal néz szembe. Ezt meg kell akadályoznunk! Nyugat-balkáni barátainknak mondom, hogy bár óriási különbségek vannak a visegrádi négy tagállam vezetői között a háború kérdésében, és nagyon különböző módon gondolkodunk Európa biztonságáról és Ukrajnáról is, de abban a kérdésben, hogy az energiaárszinteket folyamatosan emelő, mesterséges európai árszabályozást meg kell változtatni, ebben teljes egyetértés van, mert ez létkérdés Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország számára is. És itt látok is esélyt arra, hogy sikeresen lépjünk fel közösen.

Nos, hát tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Így állunk. Ez a helyzet. Summázva a következőkkel zárhatom a mondandómat. Tehát az Európai Unió bővítési perspektívája beszűkült. A nyugat-balkáni országok tagsági perspektívája ma szűkebb, mint bármikor korábban volt, és a háború, annak a folytatása folyamatosan szűkíti ezt a perspektívát. Ezért én nem biztatom Önöket arra, hogy adják föl az európai ambícióikat, sőt arra biztatom, hogy ne adják föl, de miután nem tudjuk, hogy milyen hosszú időt kell még Önöknek az Európai Unión kívül lenniük, és a háborútól függően ez lehet nagyon-nagyon hosszú idő is, ezért azt vetem föl Önöknek, fontolják meg, hogy készüljenek saját, nemzeti fejlődési stratégiákkal is, amelynek kiindulópontja az, hogy Önök nem tagjai az Európai Uniónak. És azt tudom mondani, hogy ha a tagság bekopogtat, akkor Magyarország támogatására számíthatnak. Ha a tagság nem kopogtat be, és Önöknek nemzeti fejlesztési stratégiákat kell folytatniuk, akkor úgy, mint eddig, Magyarországra, a magyar gazdaságra, a magyar kormányra és személy szerint rám is számíthatnak.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!